A 2018 őszi trend egyik slágere az állatminta. Minden állatmintás és mindenütt ebbe botlunk. Vannak divatelemek, amik kicsit népszerűbben a többinél, ez most elárasztott bennünket. Igazából soha nem megy ki a divatból, de nem mindig hangsúlyos. Alapvetően én az állatbőrök felhasználásával nem értek egyet, itt kizárólag a mintákról szeretnék írni. Persze ez régen elválaszthatatlan volt az állat bőrétől, de ma már kitűnő printeket lehet készíteni mindenféle anyagra. Kicsit visszatekerünk az időben, hogy hogyan is került bele az öltözködésbe. Akkor nézzük:
Nyilván Ádámtól Évától, vagy még korábbról kezdődik.
A vadászat során elejtett állatok bőrét, szőrét magukra öltötték az emberek. Ezek általában vallási rítusokhoz kötődtek, amikor védelmet kértek bizonyos állatoktól, vagy segítséget kértek: az állatok bölcsességére számítottak. A különböző tevékenységekhez különböző állatok segítségét kérték. Na, de hogyan került rájuk az állatbőr? Persze azokból az állatokból amit elejtettek készültek a cipők, kabátok, később csizmák, nadrágok, táskák, de annál értékesebb volt egy- egy állat, minél nehezebb volt elejteni. Bizonyos állati prémek pedig rangokat is jelezhettek.
A magyarok nemesei a honfoglalás idején párduc és tigrisbőrrel díszített ruhákat hordtak, később áttértek a farkas és rókaprémre. Persze minden állatot felhasználtak: nyuszt, hermelin, hód, nyest, mókus, róka, vidra, vadmacska. Ezek ritka, vagy nehezen elejthető állatok, mintájuk szerint különleges a tigris, a párduc és a vadmacska/ocelot minta. Ha az őszi-téli trend további elemeire vagy kíváncsi itt megtalálod!
Mintánként a leírás alatti képekre klikkelve a webshopkba juthatsz!
Vadászatukra a ráhangolódás, a rejtőzködés, a gyorsaság jellemző.A gepárd gyors, koncentrált, barátságos, kétértelmű, képes valamit rövid ideig nagy odafigyeléssel csinálni, gyors, magabiztos és éles szemű.
A rugalmaságot szimbolizálják a testben és lélekben, mely szükséges a szabad és elégedett élethez. A mozgékonyságuk és a gyorsaságuk létfontosságú a biztonságuk szempontjából. A gepárdok gyorsak, de a hosszú távot nem bírják ezzel a tempóval. Ez azt jelenti, hogy meg kell pihenniük a stressz és fáradtság után.
Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy soha nem szabad túlhúzni a dolgokat, vagy túlhasználni az energiáinkat. A gepárd is rendelkezik azzal a képességgel, hogy gyorsan ráérez és reagál mások viselkedésére.
A gepárd képviseli a küzdelmet és a fájdalmat, amit a siker elérése előtt meg kell tenni.
Ha a párduc minták vonzanak:
Keresd a párduc mintát, ha:
Ez az állat követi az ösztöneit. Nekünk is gyakaran nagyon is szükségünk van erre. Hinni lelkiismeretünknek, hogy alapvető értékeink irányítanak minket, ha előfordul, hogy zsákutcába jutunk, mindig újrakezdhetjük. Ne félj a kudarctól, a hiba olyan lecke, amely által bölcsebbek és tapasztaltabbak leszünk. A hiba emlékeztet arra, hogy emberek vagyunk, akiknek folyamatosan fejlődniük kell.
Ha sok dolog között kell megosztanunk magunkat szintén gondolhatunk erre az állatra, mert úgy teljesíti a feladatait, hogy nem adja fel közben a többit, de egyszerre csak egyre koncentrál.
Ha az ocelot minták vonzanak:
Keresd az ocelot mintát, ha:
Visszahúzható karmainak és erős lábainak segítségével kiválóan mászik fára, és akár 8–10 méteres ugrásokra is képes. A hímek és a nőstények egyaránt saját territóriumot birtokolnak. Területük határát állandóan jelölik. A kisebb zsákmányállatokat a tarkóra mért harapással öli meg, míg a nagyobb testű prédának a torkát harapja át, így fojtva meg áldozatát. Vadászata során a már kijárt ösvényeken settenkedik nesztelenül, lesve a préda felbukkanását. Vadat észlelve odalopakodik a közelébe, mindig figyelve, hogy a szél szembefújjon, így az áldozat nem érezheti meg a közelgő tigrist, majd pár hatalmas ugrás után megragadja azt. Az elejtett zsákmányt sosem kezdi ott helyben elfogyasztani, azt mindig elhurcolja valami védett bozótba. Kitűnően úszik, képes a víz alá is lebukni halászat közben. Ha melege van, szívesen hűsöl a vízben órákon át.
A Tigris erős, független, zárkózott, csendes, éber és kitűnővadász. Kihasználja a terep nyújtotta lehetőségeket, koncentrálja az erejét és amikor a lehetőség elérkezik: megfékezhetetlen erővel támad. A Tigris bármilyen megtévesztésen átlát, szimbolizálja a dolgok elrejthetetlen valóságát.
Az ókori Afrika számos hiedeleme kötődik a tigrishez. A tigris fejét és karmát, fogát gyakran a királyi palotákban találjuk, mert szerencsét tulajdonítottak neki. A tigris bundáját az 1900-as években Afrikában varázslók használták rituális gyógyításhoz. A bundának hatalmat tulajdonítottak, hogy imáik beteljesedjenek.
Erő, gyorsaság, vadászlelemény szimbóluma, mely hozzásegít, hogy megvizsgáljuk: döntéshozatalunkban és cselekedeteinkben mennyi felesleges és energiarabló szokással rontjuk el a hatékonyságunkat.
A tigris a kínai asztrológiában igen fontos spirituális állat: a sárkánnyal közösen jelképezik a test és a lélek harcát.
Ha a tigris minták vonzanak:
Keresd a tigris mintát, ha:
A zebra szabad akaratú, nemes, és kalandozó szellemű, a vándorlás jelképe. A zebra külseje rejtőzködést biztosít neki, mert a csordában a ragadozók nem tudják megkülönböztetni az egyes állatokat. Ugyanakkor a mintázatuk egyedi, minden állatnak saját csak rá jelemző csíkozottsága van. A csorda tagja, de össze nem keverhető senkivel. Legfõbb védelmük a gyorsaság, amellyel nyílt mezőkön tudnak vágtázni, ám nem futamodnak meg, ha bekerítik őket.
Ezek az állatok rendkívüli túlélési képességgel rendelkeznek, még zord környezetben is. A zebra képviseli, hogy az életben vannak dolgok, amik feketék és fehérek: nekünk kell egyensúlyba hoznunk. Kutatni magunkban és meglelni azt a képességet, hogy a dolgok mélyére ássunk, ezáltal kihozzuk magunkból a legjobbat. Segít az élet változásait rugalmasan kezelni. A változás jelen esetben növekedés: nehéz helyzetek kezelése, megtalálni a helyünket az új kihívásokban. Ezekben a helyzetekben segít a szilárdság és a bizalom, amely ezeknél az állatoknál is működik.
A zebra képviseli az életben a boldogságot is, kapcsolódásainkat a társainkhoz. Jelzi a kapcsolat életképességét.
Szimbolizálja a gyengédséget, figyelmességet, hogy a körülöttünk lévőkkel és szeretteinkkel segítőkészek és szerettteljesek legyünk.
A zebrákra jellemző a kíváncsiság, a fantázia és a világ megértése. Segít az önbizalom helyreállításában, a magabiztosságban és a hitben.
Ha a zebra minták vonzanak:
Keresd a zebra mintát, ha:
Az ősi kultúrákban a halál és az újjászületés szimbóluma volt. A kígyót gyakran ábrázolták az élet forrásának, mesés kincsek őrzőjeként. Egyes indián törzsek a kígyót, férfiként tisztelték, amely gyógyhatásúan hatalmas erővel rendelkezik. Más törzsek nőiséget tulajdonítottak a kígyónak, és a teremtés és a Hold jelképeivel kapcsolták össze. A nemek közötti különbség ellenére a kígyó szimbólumát nagy becsben tartották, és rituálékban tisztelték.
Tulajdonképen minden kuktúrában ismerték, tisztelték és különböző szimbólumokal azonosították. Többek között: életerő, teremtő erő, átváltozás, születés, élet, halál, gyógyulás, termékenység, szexualitás, ciklikusság, türelem, termékenység, örökkévalóság, egyensúly, ravaszság, intuíció, tudatosság, értelem, védelem, ünneplés, megfiatalítás. Az újjászületést, a feltámadást, a beavatottságot és a bölcsességet is jelképezte az ősi kultúrákban. A kígyó gyors és igen mozgékony, gyakran ábrázolták titkos tanok tudójaként, különleges kincsek őrzőjeként, az Édenkertben Lucifer kígyó alakban kísérti meg Évát.
A kígyó külömböző szimbolikus minőségeket jelenít meg: szuggesztív beszéd és írás, belső intuíció, és kontroll alatt tartott lobbanékonyság.
A kígyó szimbolikája ugyancsak nyilvánvaló a tudományban is, hiszen a DNS-kialakulást tekintve a kettős hélix formája kígyó alakú ez mutatja a DNS kapcsolatot, amely az élet információinak gyökereit alkotja.
Ha a kígyó minták vonzanak:
Keresd a kígyó mintát, ha:
Ebben a szezonban mindenféle színben megtaláljátok ezeket a mintákat. Ne vegyetek valódi bőr kiegészítőket, elég a mintát hordozni természetes anyagok felhasználásával készült kiegészítőkön. A színek lehetővé teszik, hogy a színtípusodnak megfelelő ruhát válaszd, mert a természetes barna színek csak az ősz és kevés tavasz típuson áll jól! Hideg színtípusként keress piros, lila vagy szürke printeket, a Ti szineiteket ezek megélénkítik. Az aktuális trendszínekről itt olvashasz, a cipőkről pedig itt.
Ha szeretnéd, hogy a színtípusodat megállapítsuk, küldj egy üzenetet, vagy hívj: 06 209506067!
Ha valakinek hasznos lehet ez a cikk, oszd meg vele kérlek! Köszönöm!
Iratkozz fel a blogkövetőre további stílustippekért, ha tetszett a cikk, látogass el a facebook oldalamra vagy az instagramomra vagy a honlapomon is találsz hasznos infókat! Ezeken találhatsz olyan szetteket, melyek a műhelyemből kerültek ki. Szívesen készítek Neked is a színtípusodnak és az alkattípusodnak megfelelő ruhákat a ruhatáradba.
Tarts velem!
Csók,
Gyöngyi
Forrás: Tauren totemállatok, Ted Andrews: Az állatok szimbolikája (Alexandra), auntyflo, Wikipédia, Pinterest